Erre a felszólításra küldi a művész átvitt értelemben a képeket úgy, hogy a felhívásban foglaltakat, illetve azok ellentétét fogalmazza meg egy kiállítás keretében. A nyomtatott képekből és rétegelt lemezekből készült installációk mellett a már két évtizede kiteljesedő penész installációk legfrissebbjeiből is láthatunk egy válogatást, ami azért érdekes, mert a művész éppen a MaMű Galériában kísérletezett először a penész előállításával, a penész művészeti kontextusba való helyezésével a kilencvenes évek elején.
Pető Hunor 1968-ban született Baróton, Erdélyben. A kolozsvári Képzőművészeti Egyetem után a Magyar Képzőművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1995-ben diplomázott a szobrász tanszéken, majd 2001-2004 között doktori képzésben vett részt. Mestere Jovánovics György. Fontosabb egyéni kiállításai: A kompiláció (1995, Goethe Intézet, Budapest), Morzsák (1995, MaMű Galéria),Színminták (1996, Stúdió Galéria), Katalógus (1997, Bartók 32 Galéria), Látászavar (1998, Budapest Galéria Kiállítóháza), Szponzorom árnyékában (1998, Zenit Galéria), Halhatatlanok (1999, Collegium Budapest), Földrajz és történelem (1999, U.F.F. Galéria), Róma 2000 (Óbudai Társaskör Galéria), Felügyelet és büntetés (2000, MaMű Galéria), Drei Räume (2002 BIS-Centrum, Mönchengladbach),Teile (2003, Galerie Artists Unlimited, Bielefeld), Határon túl –a műtárgyak utaztatásának feltételei (2004, Parthenón-fríz Terem, MKE),Matricák (2008, Budapest Galéria Kiállítóháza). Legjobb-legrosszabb. Parthenón-fríz Terem, MKE, Budapest. Kiadványai: Virágzó csendéletek (1999), Drei Räume (2002), Penészforgatókönyv (2005), Gyufakiadvány (2010).
—
FOTÓK / PHOTOS: Kacsó István