Nagy Árpád Pika: A MAMÜ-ről röviden

Nagy Árpád Pika: A MAMÜ-ről röviden

A MAMŰ Társaság az országban elsők között alakult és bejegyzett kulturális egyesület. Nevét a korábban / 1978-1984 / Marosvásárhelyen / Erdély / működött, hasonló elnevezésű művészeti csoportosulástól kölcsönözte. Akkor és ott a Marosvásárhelyi Műhely rövidítése, a “MaMű” Ágoston Vilmos író – publicista “találmányaként” került be a köztudatba.

Ez a MAMŰ, nem az a Ma-Mű mondhatnánk mai szóhasználattal.

Az 1991-ben Budaörsön “Maszülető Művek – MAMŰ” néven alakult művészeti egyesület, a névazonosságon túl úgy kapcsolódik az előbb említett csoportosuláshoz, hogy az alapító tagok között ott találunk jó néhány, időközben Marosvásárhelyről Magyarországra áttelepült képzőművészt, akik a 70-es évek végén tevékeny tagjai voltak a Marosvásárhelyi Műhelynek.
Természetesen a társaságnak állandó kapcsolata van az erdélyi város művészeti életével, hiszen ma is vannak Erdélyben élő tagjai. Egyesületünknek emellett jelentős Nyugat-Európai tagsága is van, amely többségében olyan képzőművészekből áll, akik a kommunista érában emigráltak Romániából a szabadabb világba. Mindezek együttesen a tagság egyik felét jelentik, a másik felét a Magyarországon született un. “őshonos” művészek egy csoportja teszi ki.
A kívülálló szemében joggal vetődik fel a kérdés. – mi lehet az az összetartó erő, amely egy ilyen heterogén társaságot össze tud fogni, és működésben tud tartani? Mert az Egyesület működik. Ezt igazolja az általa szervezett kiállítások száma / évente 12 db. /, – és minősége, galériájának fenntartása és működtetése, művészi kiadványok támogatása, ill. művésztagjainak alkotói támogatása, stb. Hogy a felvetett kérdésre válaszolni lehessen, több szempontból is meg kell vizsgálnunk az egyesület belső struktúráját. Nézzük, hogyan is áll össze ez a meglehetősen vegyes tagság?
A MAMŰ-ben tulajdonképpen csak két generáció képviselteti magát, -a fiatal és a középgeneráció. Közöttük az “átjárást” a személyes baráti kapcsolatok biztosítják. Ezek a kapcsolatok nem csupán a hétköznapi kommunikációra korlátozódnak, hanem a konkrét alkotófolyamatban, a közös alkotások létrehozásában is jelentős a szerepük. A természetszerűen felszínre kerülő generációs viták, így nem a hatalmi rétegekben, hanem az eszmék és ideák szférájában zajlanak, ahol ezek ütköztetése kifejezetten kívánatos, és úgy tűnik termékenyen hat az alkotómunkára.
A tagságon belül több kisebb-nagyobb létszámú alkotói csoportosulás működik – működött sikeresen, amelyeket külön-külön is érdemes megemlíteni. Ilyen az 1990-ben alakult BLOCK Csoport / Katona Zoltán, Kopasz Tamás, Nayg István, Palkó Tibor, Sebestyén Zoltán /, vagy a TULSÓ PART / Borgó György Csaba, Erős István, Rohonczi István, Tasnádi József / művészeti csoportosulás. A sort az 1990 és 1994 között működött PANTENON Csoporttal folytathatjuk / Elekes Károly, Krizbai Sándor, Pika Nagy Árpád /, vagy azzal a RÓZSA Csoporttal / Kis Pál Szabolcs, Balog Csaba, Sándor János, Balog Erzsébet, Fazekas Csilla, Irsai Zsolt / amely a 80-as évek végétől a kilencvenes évek közepéig működött. Mint rendszerint az ilyen alkotócsoportokat, ezeket is elsősorban személyes szimpátián alapuló baráti kapcsolat, továbbá valamiféle közös eszmeiség és gondolkodásmód kapcsol össze. A szűkebb közösségbe való tartozás talán azért is vonzó manapság, mert így az ego rejtve maradhat, a személytelenebb csoportban feloldódhat, és a megoszló felelősség, a közös vállalás, nagyobb szabadságot, felszabadultabb, “gátlástalanabb” munkastílust biztosít az egyén számára.
A MAMŰ Egyesület szándéka szerint, aktívan részt kíván venni a kortárs művészeti történésekben. Ezért tevékenységét úgy alakította, hogy abban helyet kapjon az egyesületen kívüli művészeti események szervezése és bemutatása. Ez a hazai és nemzetközi művészeti életbe való integrációs törekvés látszik megvalósulni a különböző csereakciók / finn, osztrák, lengyel, román, stb. / lebonyolításában, ill. a nem egyesületi tagok kiállításainak szervezésében.
Az Egyesület 1994-óta folyamatosan működet Budapesten egy kiállítóhelyiséget, – a MAMŰ Galériát, amely a székhelye is egyben. Itt fejti ki valójában kultúraszervező tevékenységét.
A társaság tevékenysége non-profit kulturális tevékenység, ezért értelemszerűen a működéséhez szükséges anyagi fedezetet pályázatok útján próbálja megszerezni, ami egyben azt is jelenti, hogy működését a véletlen szeszélye, ill. egy-egy kurátor jóindulata nagyban befolyásolja.
A MAMŰ Társaságot egy igen fontos kettősség jellemzi, ami úgy tűnik ennek a kelet-közép európai régiónak is specifikuma. Hogy miből is adódik ez a kettősség? – erre talán a tagság összetételében kereshetjük a választ. Egyfelől ott vannak a Magyarországon született művészek, akik meglehetősen hosszú időn keresztül éltek egy kulturálisan zárt környezetben, és ennek redukált tudati koordinátáiból próbáltak kimenekülni, és részt venni a világ eszeveszett művészeti kompeticiójában. Másfelől vannak az emigráns művészek, akik akár Magyarországon, akár Nyugat-Európában is élnek, olyan tudathasadásos állapot jellemzi őket, amely állapot a keleti és nyugati kultúra közötti senki földjén uralkodik. Műveik az állandósult szorongás érzéséből, az “idegentudatból”, az identitás-zavar, illetve identitáskeresés szorító kényszeréből születnek.
Nos, nem valószínű, hogy ez az írás megfelelő útjelzőként szolgálhat a “MAMŰ jelenség” körüljárásában, megértésében. Ennek ellenére úgy érzem, hogy most e század végén, a legújabb kori népvándorlás időszakában, egyre több ember számára lesznek ismerősek azok a hangulatok, érzések és gondolatok, amelyek a MAMŰ Társaság alkotóinak műveiben fogalmazódnak meg.

Budapest, 1997. december 19.

Pika Nagy Árpád
képzőművész