ÚJRAGONDOLT RETROSPEKTÍV / RETROSPECTIVE RETHOUGHT

MAMU-meghivo-Ujragondolt-Retrospektiv01

MAMU-meghivo-Ujragondolt-Retrospektiv02

ÚJRAGONDOLT  RETROSPEKTÍV / RETROSPECTIVE  RETHOUGHT
2014.11.14 – 2014.12.05. 

Kiállító művészek / Exhibiting artists: Czene Márta ▪ drMáriás Béla ▪ Elekes Károly ▪ Horváth Dániel ▪ Keresztesi Botond ▪ Ladányi-Tóth Miklós ▪ Páll Tibor Krisztián ▪ Polgár Botond ▪ Posta Máté ▪ Szász Sándor ▪ Szemadám György ▪ Szenteleki Gábor ▪ Tóth Lóránd ▪ Zakariás István

Megnyitó / Opening: 2014. november 14. / 14 November 2014 (péntek / Friday) • 19:00 / 7 p.m.
Megnyitja / Opening speech by: Zakariás István képzőművész, a kiállítás kurátora / visual artist, curator of the exhibition
Megtekinthető / On view: 2014. december 5-ig / till 5th of December 2014, szerdán, csütörtökön és pénteken 14:00-18:00 / Wednesday, Thursday & Friday 2 p.m.- 6 p.m.(vagy egyeztetés alapján / or by appointment)

2014.12.05 – 18:00 / 6 p.m.: Zakariás István tárlatvezetése / Guided tour by István Zakariás

————

A kiállítás alapvető kérdése, hogy a mindenkori jelen a maga horizontjáról hogyan alkotja újra a múltat, a képi hagyományok milyen módon integrálódnak a kortárs vizualitásban, illetve ebben a párbeszédben a múlt milyen egyidejűségre tesz szert a jelennel. Ennek értelmében a kiállítás olyan alkotói szemléletet felmutató alkotásokból áll, amelyek a hagyomány és a modernitás kettős természetébe ágyazódó képalkotói technikák mentén szerveződnek.

Olyan kortárs feldolgozásra gondolok, amely a maga kontextusában módosít, kiegészít, reflektál, vagy esetlegesen újra –és átértelmez a saját motívum és jelrendszerével. Olyan alkotásokra gondolok, ahol a fentebb leírt, a kortárs vizuális gondolkodásának az egyetemes művészettörténet példáival való dialogikus viszonya kimutathatóan jelen van a művekben, függetlenül attól, hogy ez a viszony milyen áttételeken keresztül valósul meg.

A kiállítás tematikus felvetésének értelmében, mint koncepció leginkább az foglalkoztat, hogy a „képalkotói tradíció” történetiségének kritikája, hogyan és milyen aspektusban van jelen a kortárs művészek alkotásaiban, milyen különböző szerzői szándékok hívták életre, illetve milyen interakcióban valósultak meg.  / Zakariás István

————

MEGNYITÓSZÖVEG / 2014. 11. 14.

Újragondolt retrospektív

A kiállítás tematikus felvetésének kapcsán ahelyett, hogy a művészettörténet-írás e témában áttekinthetetlen mennyiségű előképeire hivatkoznék, a tematika kontextusaként inkább felidézem az egy pár héttel ezelőtt megjelent online hírportál kultúra rovatában fellelhető Leonardo Mona Lizát ábrázoló festményének parafrázisai kapcsán indított szavazását, mely így hangzott: A meztelen vagy a bajszos Mona Liza igézőbb? A felsorolás tartalmazza a Leonardo kortárs Andrea Salai meztelen Mona Liza változatát, a Mona Lizának bajszot és kecskeszakállat rajzoló Marcel Düchamp parafrázisát, az önmagát Mona Lizaként megfestő kackiás bajszos Salvador Dalit, Lennie Mace golyóstollművész rajzolt, Andy Warhol ismétlődő struktúráiba illesztett szitanyomatos, Fernando Botero kerekded formájú, és nem utolsó sorban Banksy, kortárs brit köztéri művész vállról indítható rakétavetős Mona Lisáját. (Mondanom sem kell, a szavazási végeredmény fölényes meztelen Mona Liza szavazattal zárult, mert hát ugye a primer szükségletek.)

Eltekintve a kultúra rovatok szellemi nívójától, ez a felsorolás, ha másra nem is, arra elég, hogy megalapozza azt a kijelentést, hogy a reflexív alkotói magatartás korszakunk egyik legrelevánsabb kifejezési formája. A művészettörténetből, talán már nem is találni valamirevaló művészt anélkül, hogy ikonikusabb műalkotásai ne kerültek volna idézettség tárgyává. Történetiségét tekintve természetesen nem beszélhetünk új keletű kifejezésformáról, a klasszikus ókori műalkotások reneszánszkori újraalkotásaitól, a manieristák tudatos idézéséig, vagy a XX. században egyre gyakoribbá váló formai átvételektől az idézetekre épülő posztmodern művészet parafrázisáig folyamatos a történeti formák újrahasznosítása. Azonban összetett kérdés, hogy az eredetileg talán a másolás műfajából kibontakozó képalkotói eljárás, a kis eltéréseket megvalósító, interpretációval gazdagított variánsokon és transzformációkon át, egészen a mintától elvonatkoztató kreatív újraértelmezésekig, hogyan vált a kortárs művészeti praxis szerves részévé. Már a modernizmusban elkezdődtek a szerzőség, az eredetiség oppozícióját kikezdő megközelítések, hogy a konceptuális művészi kisajátításokban a műtárgystátusz kérdésességével folytatódjanak, majd a neoavangárd immár alapgyakorlatává vált műtárgy-kisajátításokban, folytonos vizuális lábjegyzeteléseiben aktuálisak maradjanak.

Egy biztos, mire a jelenség elérkezett a modern fogyasztói társadalom képdömpingjébe, a Mitchell által definiált képi fordulat eredményeképpen újrapozicionált vizuális kultúra a reflexivitás jelenségének vonatkozásában is újat hozott. Az átiratok jelenkorunk előtti változatai többnyire a művészettörténeti narratíván belüli finomkodó idézések és utalások, ezzel szemben a kortárs feldolgozások újrahasznosításai a művészi értékek új hierarchiáját eredményező látszólagos rendezetlenség és pluralizmus jegyében alakítják stratégiájukat.

A művészeti hagyomány önreflexív megközelítése egy olyan, a képalkotást reflexív módon témaként kezelő művészetet eredményezett, ahol a kép a képben effektus egy mindenre kiterjedő differenciális hálót képez, amely mindig túlmutat önmagán. A reflexivitás jelenségének ez a kiterjesztett értelmezése azt is jelenti, hogy jóformán nincs tiszta kép, mert mindent áthat egy korábbi kép. Mindamellett a befogadói horizonton a reflexivitás sokszor önkéntelenül is megjelenik, anélkül, hogy a műben tényleges szerzői szándék hívta volna életre, nyelvi analógiák mentén ezt a jelenséget nevezhetjük a „képuniverzum háttérsugárzásának”. A befogadói magatartáson túl, hogy reálisan felmérjük a művészeti újrahasznosítás mértékét, és szerepét, elég megtekinteni az intézményesült múzeumi kánonok gyűjteményeinek folyamatos átértelmezéseit, új kontextusba helyezését. Ugyanúgy a reflexivitás jelenségének kiterjesztéséből táplálkozik a kurátor szerepkörének kialakulása, aki egyre inkább azonosulva a művész nézőpontjával, értelmező és szerzői szándékot megtestesítő beavatkozásával, hoz létre egy új konstellációt, különböző alkotások között kiépítve egy a személyes meggyőződésére jellemző relációhálót.

Ennek értelmében, a kiállítás aktualitását egyrészt a reflexivitás jelenségének a kortárs művészetben felértékelődött szerepe adja, másrészt, és számomra ez a hangsúlyosabb, ennek a specifikus képalkotói produkciónak a hatásmechanizmusa érdekel. Az interakció azon módozataira gondolok, ahol az idéző és az idézett jelölten beazonosítható, illetve ahol a visszautalás a korszerűség követelményeinek figyelembe vételével valósult meg, vagyis művészileg sikeresnek tekinthetőek.

Egy olyan utalásokkal telített kifejezésformáról vagy műalkotástípusról beszélünk, amelynek kiindulópontja mindig egy előzmény. Az alkotó egy adott kor szellemi szituációjába egy megidézett műalkotáson keresztül helyezkedik bele, művében megteremtve a reflexió és a reflektált mű interakcióját. Ami ezekben az alkotásokban közös, az a létmódjuk, ahogy a megidézett műhöz viszonyulnak, hiszen figyelmünket nemcsak önmagukra, hanem kilépve önmagukból, egy másik entitásra hívják fel a figyelmünket. Az eredeti kontextusból kiemelt alkotások a kontempláció tárgyaként, időlegesen felfüggesztve mindenfajta előzetes ideológiai, gyakorlati funkcióiktól, vannak kitéve a manipuláció és az újrahasznosítás folyamatának. A kombináció, a szelekció, a hozzáadás műveletsorában formálódó alkotás régi és új egymásba játszó képarchitektúráját teremti meg, alkotója intenciójának megfelelően teremtve összefüggést a képi elemek között. Az így létrejövő alkotás egyszerre szenved el egy értékvesztést és telítődik fel egy új értékkel, mely folyamat révén a hagyományos műalkotás fogalom státuszát is átértékeli, kikezdve az újítás elvén alapuló eredetiség fogalmát. A tradíció és modernitás metszéspontjában lévő művek ezáltal egy sajátos reprezentációs séma keretében egyszerre artikulálnak egy belső összefüggést új jelentésrétegek felé nyitva meg az értelmezést, és egyben újraírt formájában fenntartják a hagyomány kontinuitását.

Az itt szereplő művek egyidejű szerepeltetésének aktualitása, hogy ráirányítsa figyelmünket arra, hogy ezen művek mennyire különböző interakciókat valósítanak meg. Illetve a művek hatásmechanizmusa tekintetében mennyire eltérő történelem és hagyományfelfogást képviselő álláspontok vannak. Az áttételeken keresztül megvalósuló, múlt és jelen közötti dialogikus helyzet értékelése a visszautalástól, a múlt integrálásától, a hagyomány újraalkotásának értelmezéséig terjed, melyek ugyanakkor különböző időbeliséget eredményeznek. Ennek értelmében a kiállítás anyaga a két említett kérdéskör: a művekben megvalósult interakció és a megképzett idő differenciálódásait követi nyomon:…

/ Zakariás István

————

10275565_656607471123410_1287907642032655140_o 10433067_656607537790070_3225754281976280556_n 1456721_656607804456710_1316478779160199986_n

————

MAMŰ Galéria / Gallery ▪ web:www.mamu.hu ▪ e-mail:mamusociety@gmail.com ▪ mobile:+36 30 574 7054 Cím / Address: H–1071 Budapest, Damjanich u. 39. (bejárat a Murányi utcából / entrance from Murányi street) Nyitva / Open: Sze-P / Wen-Fri: 14:00-18:00 / 2-6 p.m. (vagy egyeztetés alapján / or by appointment)

 

%d blogger ezt kedveli: