PERCEPCIÓS HIPOTÉZISEK / PERCEPTUAL HYPOTHESES

PERCEPCIÓS HIPOTÉZISEK / PERCEPTUAL HYPOTHESES
2014.01.17 − 2014.02.07.
MAMU-meghivo-PERCEPCIO-1

MAMU-meghivo-PERCEPCIO-2

Kiállító művészek / Exhibiting artists: Antal István, Gesztelyi Nagy Zsuzsanna, Herman Levente, M. Páll Zoltán, Páll Tibor Krisztián, Posta Máté, Szabó Ábel, Szász Sándor, Szigeti Gábor Csongor, Tóth Lóránd, Zakariás István
Kurátor / Curator: Zakariás István képzőművész / visual artist
Megnyitó / Opening: 2014. január 17. / 17 January 2013 (péntek / Friday) • 19.00 / 7 p.m.
Megnyitja / Opening speech by: Zakariás István


A kiállítás alapvető kérdésköre a valóság illúziójának képi reprezentációja, a művészet és a valóság viszonya, melyben benne foglaltatik a valóság ábrázolása, a művészet beleilleszkedése a valóságba, egészen az illúzióteremtő ábrázolási eljárásokig.
Az illúzió alatt természetesen nem csak az észlelés torzulásain és az optikai csalódásokon alapuló alkotásokra gondolok, hanem arra az illuzórikus művészetre, amely, bár tudja, hogy a valóságos látványt nem képes tökéletesen utánozni, mi több nem is áll szándékában a valóság fakszimile kiadásának elkészítésével elkápráztatni, amely úgy tekint az illúzió megteremtésére, mint a legfőbb inspirációs forrásra. A látvány annyiban foglalkoztatja, hogy a valóság illúziója hogyan képes a képi reprezentációban konstituálódni.

//

The essential question of the exhibition is the visual representation of the illusion of the reality, the relationship between art and reality, which includes the depiction of it, the art’s implantation into reality and the illusion creator procedures of representation.
By the illusion I mean, of course, not only the artworks based on the perception distortions and on the optical illusion, but that illusory art also, which sees the creation process of the illusion as the main source of inspiration, and which, although knows that is unable to imitate perfectly the real sight, besides it doesn’t intend to dazzle with making a facsimile sample of reality. It’s preoccupied with the sight only till the illusion of reality is manifested in the visual representation.

Megtekinthető / On view: 2014. február 07-ig / till 7th of February 2014, szerdán, csütörtökön és pénteken 14.00-18.00 / Wednesday, Thursday & Friday 2 p.m.- 6 p.m. (vagy egyeztetés alapján / or by appointment)
Záróesemény / Finissage event: Zakariás István tárlatvezetése, 2014. 02. 07-én, 17.00-kor. / Guided tour by István Zakariás, on 7 February 2014, at 5 p.m.

MAMŰ Galéria / Gallery
H–1071 Budapest, Damjanich u. 39. (bejárat a Murányi utcából / entrance from Murányi street)
Nyitva / Open: Sze-P / Wen-Fri: 14.00-18.00 / 2-6 p.m. (vagy egyeztetés alapján / or by appointment)
web:www.mamu.hu ▪ mamusociety@gmail.com ▪ +36 30 574 7054

—-

Percepciós hipotézisek

Megnyitószöveg:  Zakariás István

A napokban, az egyik rádió kulturális műsorajánlóját hallgatva, figyeltem fel egy jelenleg is zajló reprezentatív állami kiállítás népszerűsítésére, mely így hangzott: a valóság illúziójának nagymesterei Caravaggiótól Canalettóig. Elgondolkodtatott, hogy a Mamű galériában zajló jelenlegi kiállításnak hogyan is hangozhatna a beharangozója, és arra jutottam, hogy a legkifejezőbb ez lenne: a valóság illúziójának nagymesterei, mondjuk, Szabó Ábeltől Szász Sándorig. Természetesen semmilyen párhuzamot nem szeretnék húzni a két kiállítás között, az áthallás révén csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy annak a történetiségnek, melyet a művészek alkotnak, vannak olyan problémakörei, amelyek örök aktualitással rendelkeznek, mint például az illúzió. Mielőtt belekezdenénk, azonban érdemes elkülöníteni a köznapi értelemben vett illúziót, ami téves észlelést, érzékcsalódást jelent, a művészet által megteremtett illúziótól, hiszen számunkra az illúziónak a művészet valóságkeresésében betöltött szerepe a fontos.

A művészet és a valóság viszonyának problematikáját, ókorba nyúló történetiségét számtalan anekdota őrzi, kezdve Zeuxisz élethűen festett szőlőfürtjeitől, amit a galambok elkezdtek csipegetni, egészen Apellész festett kancájáig, amelyet meg akart hágni egy csődör. A képi reprezentáció illuzórikus természetét illetően számunkra talán még relevánsabb az a keleti történet, amelyben Kína császára elrendelte egy Wang Fo nevű festő megvakíttatását, mert annak festményeit valóságon túliaknak ítélte, és a festőnek úgy sike­rült elszöknie a kínzás elől, hogy beült egy saját maga által festett csónakba. Ezek a napjainkban is előszeretettel idézett anekdoták nemcsak annak ékes bizonyítékai, hogy a művészet és a valóság viszonya mennyire aktuális, hanem annak is, hogy a lehetséges valóságok illúziójának megteremtése mennyire problematikus kezdve a valóság mimetikus leképzésétől egészen a valóság meghaladásáig. Mi több, nemcsak az elméletek, hanem sok esetben maguk a művészek is szembekerültek a valóság ábrázolásával, sokan sokféleképpen próbálták kiküszöbölni a látható világ képmását különböző geometrikus ábrázolásmódot kidolgozva, azonban az absztrakciós törekvéseknek sem sikerült kiküszöbölni a művészet illuzórikus tulajdonságát.

Eddig magáról a tematikus feladványról esett szó, ami összeköti a kiállításon szereplő műalkotásokat, azonban ennél még fontosabbnak tartom kiemelni azt, ami szétválasztja őket. Nem arról van szó, hogy a művészet az idők folyamán egyre tökéletesedve megvalósíthatja az eleve adottságként jelenlévő „valóság” reprodukcióját, hanem éppen ellenkezőleg a művész legyőzi, vagy elveti a dolgok ismert jelentését és megjelenési formájára vonatkozó sematikus tudását, hogy saját szemszögéből megalkossa saját valóságát.  Annak ellenére, hogy mindenki ugyanarra az objektív valóságra hivatkozik, annak képét mindenki a maga valóságszemléletének megfelelően alkotja meg. Vagy, ahogy Gombrich találóan megfogalmazza: „hogy a világ sohasem lehet olyan, mint egy festmény, a festmény viszont olyan lehet, mint a világ.” (Művészet és illúzió, E. H. Gombrich, Gondolat, Budapest, 1972.)

A kiállításon szereplő alkotások ennek értelmében a látható világra vonatkozó egyre tágasabb reflektálásként értelmezhetőek. Az alkotások differenciálódása főként akkor szembetűnő, ha a kiállítás keretében egymás mellettiségében kerülnek megszemlélésre. Nemcsak az eltérő médiumok, vagy az alkotók egyéni stílusa, vizuális kifejezőeszközeik, – az illúziókeltés eszköztárának kellékei közötti különbségek szembetűnőek, hanem a különböző alkotói szándéktól vezérelt valóságértelmezések is.

Tételes lebontásban, láthatunk a kiállításon az eredeti látvánnyal közel azonos léptékű, a valóság illúzióját bizonyos fokig megteremteni vágyó tropel-oil festészettechnikai kísérletet, ahol az élethűség megteremtése, nemcsak mint a látvány realista képi megjelenítése érdemleges a figyelemre, hanem azoknak a festészettechnikai megoldásoknak a jelenléte is, mint például a festékanyag gyantás dúsítása a látvány tényleges textúrabeli hasonlóságainak a megidézésére. (Posta Máté: Veduta: Ponte Brazzo)

A következő, óriásplakátot ábrázoló festmény, az előző alkotás szellemének ellentettjeként pontosan a léptékváltásból fakadó pszeudó-jelleg, azaz áll, nem valódi, önleleplező látvány megteremtésének az alkotói szándékáról tanúskodik.  (Zakariás István: Cím nélkül)

A szobrászat műfajának képviseletében láthatunk, téri észleletként a dombormú fényárnyék adta formáinak tárgymegjelenítő erejéből fakadó illúziót. A szobor a relief ábrázolási lehetőségének végletekig kihasznált példája, hiszen pontosan exponált világításra való szerkesztettsége (felülről súrlófényben), anyaga megmunkálásának minősége, vonalainak éles kivitelezése a végletekig kiaknázza az árnyékolásban rejlő térhatást. (M. Páll Zoltán: A nagy hajtás)  

Láthatunk, a műfajiságok köztes terében elhelyezhető, intermediális összefüggésben a képmás és eredeti oppozícióját kijátszó alkotást. Az installáció projektor részének életnagyságban kivetített, alkotóját életnagyságban ábrázoló képe, mely önmagában a kép puszta reprodukálása lenne a gesztusokkal festményszerűen megformált fehér monokróm vásznon már szimbolikus reprezentáció, amely nem is a különbségre, hanem inkább a kép és képmás viszonyára reflektál. (Antal István)

Láthatunk olyan, már- már kollázsnak tűnő, aprólékosan megfestett részletet tartalmazó festményt, amely felemeli az ábrázolt tárgyat az esztétikus valóság szintjére, miközben az illúzióhatás elérésében azt az egyszerű elvet hasznosítja, hogy a fényezéssel, lakkozással a képi tárgy felületéről visszaverődő fény megközelíti a valóságos fényviszonyokat, ami köztudottan növeli az élethűséget. (Tóth Lóránd: Portré)

Láthatunk a perspektivikus mélységélesség térérzetével és a takarásból fakadó mélységi illúzióval operáló, ajtóbejáratot ábrázoló festményt, ahol a látvány illúzióhatása feloldódik a kép médiumában. Az illuzionista falfestészetből is ismert látszatépítészet képkivágását alkalmazó festmény sajátossága, hogy a térhatás érzékeltetését nem a kiszerkesztett geometrikus perspektívával, hanem a különböző fényintenzitású homogén felületek viszonyrendszerével teremti meg. Ez által a festmény a realizmus különösebb ismertetőjegyeinek használata nélkül, a maga festőiségében juttatja kifejezésre a téri illúziót, amit a képkivágás kompozíciós megoldása, hogy a bejárat kitölti a képfelületet, míg belőle nyíló tér végpontja magasan a látómezőben helyezkedik el, ugyancsak erősít.  (Gesztelyi Nagy Zsuzsanna: Ifjúmunkás utca79. )

Láthatunk egy riportszerű rövidfilmet melynek narratívája, kitalált eseménysor egy ugyancsak kitalált személyről, és egy a riporthoz hozzá tartó, a riportban szereplő, képzelt festőt megörökítő portrét. Ez esetben, az installáció összetevőinek referenciális kötöttségeik révén, a művészet és a valóság viszonyának egy többszörösen összetett rendszerével találkozunk. A megfestett személy portréjának hitelessége éppen a saját története révén vonható kétségbe, hiszen a film történetének valósága szisztematikus kétely tárgya, ami inkább a fikció világába tartozik, ráadásul a képbeli tükörképének hiánya is leleplező. (Herman Levente: Geberle Károly, Szemeti Károly: Geberle Károly portrésorozatának hetedik része)

 Láthatunk kutyát ábrázoló, trompel-oil hatású illúzionista festményt, amely hatás az illúzió és a valóság tényleges összeszerkesztettségének feszültségéből adódik, hiszen a vászonra applikált padlószőnyeg egyszerre van jelen olyan textúra gradiensként, amit a tapintásunk révén reálisnak minősítünk, és amit a legnaturalistább ábrázolás sem tudna visszaadni, és ugyanakkor a rajta fekvő és a rávetülő kutyaárnyék révén meg festészeti minőségként. Ráadásul a padlószőnyeg reális mérete, mint viszonyítási alap is hangsúlyos az illúzió megképzésében, hiszen a megfestett kutya méretében is ehhez a léptékhez igazodik, ahhoz, hogy sikeres illúzióhatást teremtsen. (Páll Tibor Krisztián: Giotto)

Láthatunk mitikus narratívával átszőtt, látomásos realizmussal megfestett festményt, amelyen a valóságos látvány inkább motivikus szinten van jelen egy képzeletbeli világ illúziójának képi reprezentációjaként. A festmény realista elemeire rávetülő szubjektív tájélmény összhatásában olyan, mint egy valóságosabb valóság. Akár nevezhetnénk virtuális valóságnak, hiszen a képi hatás legalább annyira merít az európai képhagyományokból, mint korunk digitális képi világának formanyelvéből. (Szász Sándor: Aranyborjú)

Láthatunk topográfiai hűséggel megfestett, szociálkritikai attitűdtől sem mentes dokumentarista jellegű, a művész saját terminológiájában esszenciális realizmusnak aposztrofálható festményt, melynek kivitelezésére a fotórealizmus nyelvezetének vagy látásmódjának festészetileg termékeny meghaladása jellemző. (Szabó Ábel: Periféria)

Végezetül láthatunk, interaktív jellegéből fakadóan akár kinetikus szobornak is minősíthető, tükröződéses installációt, mely az optikai illúzióban lévő játéklehetőséget oly módon aknázza ki, hogy felületének enyhe torzítása révén egyszerre láthatjuk magunkat és tükörképünk képmás voltát. Az alkotás ebben a minőségében a művészet és a valóság viszonyának legprimérebb kifejeződése, miáltal joggal tekinthető a kiállítás tematikájának önreflexív alakzataként, hiszen alapjaiban kérdez rá a valósághűség művészi reprezentációban betöltött szerepére. (Szigeti G. Csongor: Rotomirror 2.0)

Természetesen az illúziónak a művészetben betöltött szerepe sokrétűbb, mint ahogy a kiállításon szereplő művek jelentéseinek összetettsége is sokkal több, mint amennyit a tematikus felvetés mentén érinthettem, azonban a válogatás, ha teljes körű áttekintést nem is, lehetőleg betekintést adott a vizuális illúziókeltés művészi eszköztárába.

 

Referenciák

Illúzió a természetben és a művészetben, szerk: L. R. Gregory, E. H. Gombrich, gondolat, Budapest, 1982.

E. H. Gombrich: Művészet és illúzió, A képi ábrázolás pszichológiája, Gondolat, Budapest, 1972.

Kibédi Varga Áron: A realizmus alakzatai (Zeuxisztól Warholig), (ford. Házas Nikoletta) In: Az irodalom elméletei IV. jelenkor, Pécs, 1997, 131-148.

—-

IMG_0310

IMG_0314

IMG_0326

IMG_0330

IMG_0331 Másolat - IMG_0269 Másolat - IMG_0297 Másolat - IMG_0316

%d blogger ezt kedveli: